Wass Albert: Erdély

Valahol van egy furcsa ország,

Bérce templom, völgye szentéj,

Bánatország az az ország,

Neve: Erdély.

Kékebbek ott az esték,

Sárgábbak ott a rónák,

S a falevelek mindig hullanak

Este tájt.

Csöndes faluk fehér harangszavára

Imádkozó bükkerdők orgonája:

Zsolozsmásan felzúg a patak.

Ott mindig ősz van.

Erdély árva lelke:

Az őszi szél kószálgat szüntelen.

És megsúgom: hiába jön a tavasz,

A hóvirág,

A régi hóvirág már nem terem.

Vers  rólad

Egyszer, nagyon-nagyon régen, amikor az Isten egy pillantásra   megálmodta a világot, igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.

  És elmosolyodott. Örült neked. Az Isten, már akkor hallotta az összes gyermekkori gügyögésedet; látta az első bizonytalan lépéseidet a fűben, és az első"a" betűt amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba. Isten tovább mosolygott, és szívesen nézett téged. Ő már akkor előre látta a durcás sértődéseidet, a toporzékolós kiabálásodat, a barátaid melletti kiállásodat, az első szerelmes pillantásodat...

"Mielőtt elítélsz,vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet,éld át a fájdalmaimat az örömömet...Tedd meg a lépéseket amelyet én megtettem és botladozz meg minden kövön amelyen én megbotladoztam. S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csak ez után ítélkezhetsz rólam,felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!"

Kínai áruház, telis-teli tömve színes ruhákkal. Itt aztán minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbb ruhadarabot. Fiatal pár válogat mellettem – sorra kerülnek le a vállfáról a blúzok, és sorra kerülnek vissza a helyükre.

– Mind kicsi… – sóhajt fel a lány lemondóan. – Miért vagyok ilyen ronda, kövér hájpacni? – néz vádlón farkasszemet a tükörrel.

– Ne mondj ilyet! Te így vagy szép, ahogy vagy… – simít végig gyengéden a derekán a fiú, majd az eladólányhoz fordul:

– Tudnál nekünk segíteni?

Szemerkélő esőben szomorú a búcsúzás
Tovaszálló nyár, csendesülő zsongás
Szalmaboglyával madárkáimat takargatnám
Fecskepár puha tollán gyöngyöző elmúlás

Bácsika bokorra koppant, rőt szakállal
Zekémen érzem borzas idő zizegését
Fűzfa fátylát húzza rozsdaszínű uszállyal
Fáj hallgatnom szomorkás rezzenését

Erdőben ménes dobbant, szarvasagancs reccsen
Völgy medrében csermely csobog, kanyarog
Kévébe kötött fészkéből fióka felreppen
Levélhullás lassú keringőt forog

Vonóját halkan húzza a szentjánosbogár
Bársony barna buzogány, zizegő a nádasnál
Páva legyezőjével integető fecskepár
Őzgida párás szemárkából ősz szitál!

Valamikor régen, még a világ  kezdetén nem voltak ám ilyen színesek a falevelek  ősszel, mint most. Egyhangú volt minden fa.Ha  elmúlt a nyár, megsárgultak és lehullottak. Őszapó már nem akart változtatni régi szokásán, megelégedett a sárgával is. 
Ősz úrfi, a fia, egyszer különös ötlettel állt elő. 
- Hadd fessem be én a fákat, csak egyszer. Már láttam Édesapám, hogy csinálja! 
Az öreg Ősz ráállt, de titokban azért figyelte fia tevékenykedését.
Először Ősz úrfi a szorgos kis méheket bízta meg , hogy nyáron gyűjtsenek neki sok, sok festéket a virágokból.

Volt valaha négy ember. Úgy hívták őket, hogy MINDENKI, VALAKI, BÁRKI, és SENKI. Akadt egyszer egy fontos elintézni való! MINDENKI biztos volt abban, hogy azt VALAKI elintézi. Egyébként BÁRKI elvégezhette volna, de SENKI nem tette meg. VALAKI ezért méregbe gurult, hiszen ez MINDENKI kötelessége lett volna. MINDENKI viszont azt hitte, hogy ezt BÁRKI elvégezte és közben SENKI sem vette tudomásul, hogy azt MINDENKI elvégezhette volna. A mese úgy végződött, hogy MINDENKI hibáztatott VALAKIT, azért, amit BÁRKI megtehetett volna, de SENKI nem tette meg!!!!

Öreg fának jó az árnyékában ülni.

Amilyen a fa, olyan a forgácsa.

Könnyebb a fáról leesni, mint felmászni.

A keserű borsót is édessé teszi az éhség.

Dértől is megérik a vackor.

Egy rothadt alma százat is elront.

Ki-ki a maga kosarába szedi a meggyet.

Fekete kézzel keresik a fehér kenyeret.

Öreg hal nehezen kapja be a horgot.

Szegény fog madarat, de a gazdag eszi meg.

A gólya is visszatér a fészkére

Őszhangulat

Festett ősz
egy ház falán,
mindennap arra jár
a Lány,
s megcsodálja
gyermekét –
A képet Ő festette,
aznap után,
mikor szívében
véget ért
egy gyönyörű
szerelmes este …
Emlékszem,
leveleket sodort
egy arra tévedt
kósza szél –
a Lány fázósan
húzta össze
Önmagát –
Már egy órája
várta Kedvesét,
de az nem jött,
s nem is
telefonált.
Álma aznap éjjel
hideg széllel
telve jött,
s szíve helyére
egy jeges érzés
költözött –
Reggel útján
fázósan vette észre
azt az üres házfalat –
Elkészült a festmény
nem egészen
két nap alatt…

# Fazekas Miklós 

A nehézségek miértje

Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül. Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt. Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes. A férfi eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót. A pillangó könnyen kijutott. De a teste összeaszott volt, gyenge és a szárnyai összezsugorodtak.

  Arany János

 Nem kell dér... Nem kell dér az őszi lombnak,Mégis egyre sárgul:Dér nekűl is, fagy nekűl is,Lesohajt az ágrul. Nem kell bú az aggott főnek,Mégis egyre őszül:Bú nekűl is, gond nekűl isNyugalomra készül. Hátha dér-fagy, bú-gond érte,Ősze is már késő:Hogy' pereljen sorsa ellenA szegény lomb és fő!...

Áprily lajos
 Ősz

 Most már a barna, dérütötte rónánmulandóságról mond mesét a csend.Most már szobádba halkan elvonulhatszs hallgathatod az álmodó Chopint. Most már a kályhatűz víg ritmusáramerenghetsz szálló életed dalán,míg bús ködökből búcsút int az erdő,mint egy vöröshajú tündérleány.

Molnár Piroska

 

Erdély

Táblagép kölcsönzé

 Régebbi időben nagy dolog volt, ha valaki Csíkból Udvarhely megyébe átment. A „küssőfődön” (külföldön) volt, tehát „járt-kőt ember”. Egyszer egy atyafi átmén valami ügyes-bajos dógában s amikor hazakerül Csíkba, az otthonlevők elkezdik kérdezni:
– Hát méjen világ van no, ott küssőfődön? Mit csinálnak az emberek? S mi egyéb?
– Hát ott es éppen olyan világ van, mint nálunk – mondja a járt-kőt atyafi -, de az emberek mind megbolondultak.
– Hát ugyan bizon méétt?