Kínai áruház, telis-teli tömve színes ruhákkal. Itt aztán minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbb ruhadarabot. Fiatal pár válogat mellettem – sorra kerülnek le a vállfáról a blúzok, és sorra kerülnek vissza a helyükre.

– Mind kicsi… – sóhajt fel a lány lemondóan. – Miért vagyok ilyen ronda, kövér hájpacni? – néz vádlón farkasszemet a tükörrel.

– Ne mondj ilyet! Te így vagy szép, ahogy vagy… – simít végig gyengéden a derekán a fiú, majd az eladólányhoz fordul:

– Tudnál nekünk segíteni? Kellene a barátnőmnek valami csinos blúz.

A modellalkatú eladólány kelletlenül elvezeti őket két sorral beljebb:

– Ezek közül kell választanotok, ezek elég nagyméretűek ahhoz, hogy beleférj… – csúszik ki a száján meggondolatlanul a kissé becsmérlő megjegyzés.

A fiú tekintete haragosan villan, de nem szól semmit. A lány egyre kétségbeesettebb ábrázattal próbálja fel a nagyanyja korúak számára tervezett ruhadarabokat: az egyik túl hosszú, a másik túl rövid, a harmadiknak akkora a kivágása, hogy csaknem a köldökéig ér, a gyászos sötét színekről nem is beszélve. Végül rátalál egy vékony átlátszó anyagból készült hófehér csipkecsodára, fel is próbálja: mintha ráöntötték volna.

– Na, ez milyen? – kérdezi a lány a szerelmét.

– Szuper. Meg is vesszük…

– Szerintem nem túl előnyös… Minden hurka látszik – jegyzi meg gúnyosan az eladólány, miközben a pénztárhoz viszi a blúzt. Csábosan kacsint a fiúra, mintha szövetségest keresne a lány froclizásához.

A fiú megelégeli a dolgot.

– Figyelj csak! Téged most azért fizetnek, hogy eladd ezeket a holmikat, vagy azért, hogy másokat sértegess és kritizálj? – kérdezi elfojtott hangon, majd dühösen fizet, és szinte kiráncigálja a boltból a barátnőjét.

– Ennek meg mi baja van? Talán szégyelli, hogy egy ilyen bálnával jár? – mered utánuk értetlenül és fel sem merül benne, hogy ő volt faragatlan.