Az életünk olyan, mint egy mozaikkép. Sok-sok apró képből, kockából áll össze. Van, amikor könnyen illeszkednek egymáshoz a darabok, de van, hogy nem tudjuk összeilleszteni a kockákat.
Varázslatok, csodák, szépségek és mindennek az árnyoldala: elviselhetetlenségek, eltévelyedések. Sokszor hiába lévő akarat bennünk, hogy segíthessünk, hogy megtalálhassuk a visszautat. Az útelágazásoknál rossz irányt választunk, ami sajnos, a végtelenbe vezethet.
Vannak dolgok, amire magyarázatot soha nem találunk. Legalább is nem tudjuk szavakkal kifejezni, csak az érzéseinkben vannak, csakis a lelkünkben.



Az élet olyan, mint egy séta az erdőben. Ösvényen jársz, fákat hagysz magad mögött. Ez az út, melyen végighaladtál: a Te múltad. Erre néha visszanézel és elgondolkodsz vajon a jó ösvényt választottad-e. Az elhagyott fák és bokrok azokat az embereket jelképezi, akikkel eddigi utad során megismerkedtél. Néha letépsz pár szál virágot, magaddal viszed őket, végigkísérik utad: ők a Te szeretteid.

Haladsz előre, látod az út végét, célod beteljesedését, de mi lesz veled, ha az elkanyarodik és már csak egy pár métert ismersz belőle? Ne aggódj! Az út folytatódik, ott van, csak várnod kell, míg meglátod.
Ehhez viszont le kell győznöd félelmed, amit az ismeretlenség, idegen környezet miatt érzel és haladnod, lépned kell tovább! És addig is:
képzeld el, találgass milyen lehet a folytatás és így nem érhetnek meglepetések.

Utad során beesteledik. Sötétség borul az erdőre. Mi lesz veled most? Az orrodig se látsz el, az előtted álló utat - a célt - nem ismered, félő hogy elbuksz és megütöd magad. De ne torpanj meg! Miként szemed megszokja a sötétséget, már tudni fogod, merre haladj!
Ha pedig útkereszteződéshez érnél: ne habozz! Válassz egyet bátran, hisz egyedül neked kell döntened! Ez a Te utad! És ha már egyszer döntöttél, ne nézz vissza, ne bánj meg semmit, hanem próbáld meg azt az utat szeretni, szebbé tenni, amit TE MAGAD választottál!



Ne jegyezzük az időt, csak jótéteményeit; figyeljünk csak a mosolyokra és ügyet se vessünk a sors összevont szemöldökére; fénylő és gyengéd pillanatokból szőjük meg életünk szövetét; forduljunk mindig a dolgok naposabbik oldala felé, és engedjük, hogy a többi érintetlenül hagyja képzeletünket, figyelemre sem méltatva, avagy végképp elfeledve őket.
William Hazlitt